
Balaton Rajongók Múzeuma címen nyújtott be sikeres pályázatot Zala megye önkormányzata 2010. május 28-án a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséghez. A projekt a Zala Megyei Múzeumok Igazgatósága - Balatoni Múzeum turisztikai attrakciófejlesztését tartalmazza, célja a látogatószám növelése új célközönség körök bevonásával, és illeszkedés a balatoni kulturális turizmus kínálatához. 149 236 991 millió forintos turisztikai attrakciófejlesztés valósul meg a múzeumban, melynek 85 százalékát a Nyugat-Dunántúli Operatív Program pályázatán nyert európai uniós forrás képezi, a 15 százalékos önerőt pedig a Zala Megyei Önkormányzat biztosítja. A 2011 augusztusáig megvalósuló fejlesztés célja a Balaton és a térség természeti, kulturális és művelődéstörténeti örökségének korszerű, innovatív, élményelemekkel gazdagított bemutatása, valamint új turisztikai szolgáltatások kialakítása.
A látogatók érintőképernyőn játékos formában ismerhetik meg a vízi élővilágot, a múzeum képeslapgyűjteményére alapozva készül az Üdvözlet a Balatonról képeslapküldő játék. A Balatoni viharvadász címmel indított játék során pedig a viharos Balatonon kell megmenteni a bajba jutott hajókat.
A projekt kiemelt figyelmet szentel a fogyatékkal élőknek. Akadálymentes parkoló, a múzeum bejáratánál emelő biztosít majd akadálymentes megközelíthetőséget a mozgáskorlátozottak számára. Mozgássérült mellékhelyiség, valamint lift kerül kialakításra a múzeumban, továbbá egy emelő az aula lépcsőjénél. A látássérült vendégek informálását Braille írásos táblák segítik majd, és a múzeum honlapja is korszerűsítésre kerül. A látogatómenedzsment rendszerben piktogramos tájékoztató egységek kerülnek kihelyezésre. Indukciós hurok (hallássérülteknek) a díszteremben és az aulában.
A pályázat megvalósítása során korszerűsödnek a múzeum látogatói terei: a bejárat, a ruhatár, csomagmegőrző és a pénztár, továbbá kávézó és múzeumi bolt kerül kialakításra. Megújul az épület körüli kert is, ahol pihenő- és játszóparkok lesznek kialakítva.
Elsősorban a projekt megvalósítása után, a fenntartásban, üzemeltetésben lesz segítségére a múzeumnak számos együttműködő szervezet, melyek között a jelenlegi megállapodások alapján szerepel: 1 önkormányzat, 8 turisztikai partnerszervezet, 15 balatoni lokálpatrióta partnerszervezet, 3 nevelési oktatási intézmény.
A projekt megvalósításával erősödik a Balatoni Múzeum azon szerepe, hogy a Balatont komplex természeti és kultúrtörténeti szemszögből mutassa be, azaz látogatóival megismertesse a Balaton természeti és kulturális, művelődéstörténeti örökségét, és fenntartsa az az iránti érdeklődést. Az eddigi, illetve tervezett, bemutatási korszerűsítésre és oktatási szegmensben betöltött szerepére irányuló projektjei mellett színre lép a terület idegenforgalmi kínálatának versenyképes kulturális elemeként is.
A pályázat kedvezményezettje a Zala Megyei Múzeumok Igazgatósága (8900 Zalaegerszeg, Batthyány u. 2.).
A projekt Támogatási Szerződésének ünnepélyes, sajtónyilvános aláírása
A projektről megjelent interneten elérhető cikkek

1. korszerű látogatófogadó tér
2. pihenőhely
3. interaktív eszközök
4. múzeumi bolt
5. kávézó
6. játszótér
7. akadálymentesítés
Akadálymentesítés a bejáratnál

Az épület bejárati lépcsőjétől északra akadálymentes bejárat kialakítása: átjáró a beltéri emelőszerkezethez.
A jelenlegi kőtárak átalakítása
![]() | ![]() | |||
| Jelenlegi római kori kőtár | Tervezett átalakítás: az előcsarnoktól délre fekvő átriumos udvarban gyepesítés, pihenőpadok, balatoni kőfajtákból készült lépőkövek lerakása, a bejáratnál a burkolatba bemart észak irányt mutató jel, középen mészkő szegélyű Balaton-alakú medence kialakítása vízszabályozós játékhoz, körülötte pihenőpadok elhelyezése. | |||
| | ||||
![]() | ![]() | |||
| Jelenlegi középkori kőtár | Tervezett átalakítás: |
Interaktív játékok
| ||
| A felhasználó a Balatoni Múzeum képeslapgyűjteményén alapulva hiteles áttekintést kap a környezet elmúlt változásairól Az érintőképernyőn a Balaton különböző korszakainak megfelelő képeslapot választhat a felhasználó, és abba fotózhatja bele a saját arcát a webkamera segítségével. A program akár a csoportos arcbehelyettesítést is lehetővé teszi. | ||
![]() | | ![]() |
| A vízi élővilágot megismertető játék érintőképernyős felületen | A felhasználónak hangjuk alapján kell felismernie a Balaton-vidék madarait, megkülönböztetni a szél süvítésének fokát, vagy akár a strand zsivajából kell kiszűrnie jellemző hangokat. A megoldást érintőképernyő felületen, gyengén látók esetében pedig gombokkal lehet megadni. | |
![]() | ![]() | |
| Üdülj okosan! Társasjáték | Balatoni viharvadász Társasjáték | |
Letölthető dokumentumok
Fájltár, cikkhez tartozó letölthető dokumentum:
Háttéranyag a projektrőlFeltöltve: 2010. október 26.2010. szeptember 8., 14.00 óra
A sajtónyilvános nyitó rendezvényen a Balatoni Múzeum idei három nyertes pályázatát Manninger Jenő, a Zala Megyei Közgyűlés és a Nyugat-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács elnöke, valamint Havasi Bálint múzeumigazgató mutatta be.
A Nyugat-Dunántúli Operatív Program által támogatott „A balatoni térség
turisztikai vonzerejének növelése” című attrakciófejlesztési projekt, valamint az
"Aranyhíd - Fejezetek a Balaton történetéből" c. állandó kiállítás 3.
üteme - mely a tárlat további négy termének megvalósítását teszi lehetővé a balatoni
sport- és fürdőkultúra, idegenforgalom, valamint hajózás bemutatásával- pályázati
forrásból és a fenntartó Zala Megyei Önkormányzat pénzügyi támogatásából valósulhat
meg.
A „Múzeumpedagógiai foglalkoztató és virtuális pont kialakítása a Balatoni
Múzeumban” (TIOP-1.2.2-09/1-2010-0036) projekt célja egy múzeumpedagógiai
foglalkoztató terem, valamint egy virtuális tudáspont létrehozása jövő év végéig a Balatoni
Múzeum első emeletén.
Manninger Jenő úgy fogalmazott: azt szeretnék elérni, hogy a
régióban ez az intézmény legyen a Balaton hivatalos múzeuma.
Fotók
Fájltár, cikkhez tartozó letölthető dokumentum:
A projektnyitó rendezvény meghívójaFeltöltve: 2010. szeptember 07.Projektzáró rendezvény
2012. szeptember 28., 10.00 óra
Sikeresen zárult a ZMMI "Balaton Rajongók Múzeuma" című NYDOP-2.1.1/F-09-2010-0011 számú projektje. Sajtótájékoztatóval egybekötött zárórendezvény keretében mutattuk be az elért eredményeket.
A megjelenteket Manninger Jenő, országgyűlési képviselő üdvözölte, melyet követően Dr. Halász Gabriella, a Zala Megyei Intézményfenntartó Központ központvezetője megnyitotta a rendezvényt.
Kaján Imre, a Zala Megyei Múzeumok Igazgatóságának igazgatójának beszédét követően Havasi Bálint a Balatoni Múzeum igazgatója ismertette a projekt eredményeit.
Az esemény zárásaként a résztvevők megtekintették a turisztikai attrakció fejlesztés során létrejött eredményeket, kipróbálták az interaktív játékokat.
A „Balaton Rajongók Múzeuma” című projektet a Zala Megyei Múzeumok Igazgatóságához tartozó Balatoni Múzeum 2010 októberében indította el. A 149.236.991 Ft összköltségű projekt az Új Széchenyi Terv és a Zala Megyei Önkormányzat támogatásával valósult meg. Az Európai Unió által biztosított több mint 126 millió forint vissza nem térítendő támogatásból a Balatoni Múzeum, a Balaton és térsége természeti és kulturális örökségének hosszú távú, innovatív megőrzéséhez és hasznosításához járult hozzá.
A Balaton-part és Zala megye legrégibb múzeuma a projekt látogatóbarát turisztikai fejlesztéseiért és az elmúlt években indult sikeres múzeumpedagógia programjaiért 2012-ben elnyerte az „Év Múzeuma 2011” címet.
A látogatóbarát fejlesztések hangsúlyos elemei a „Játékos Múzeum” elnevezésű interaktív számítógépes játékok, melyek segítségével szórakozva ismerhetjük meg a Balatonban élő halfajtákat, a tó környéknek madárvilágát, a Balatonon környékének kulturális és természeti kincseit, továbbá a „Magyar tengeren” úszó hajótípusokat. Az „Üdvözlet a Balatonról” elnevezésű elektronikus képeslapküldő játék a múzeum gazdag képeslapgyűjteményébe enged bepillantást.
A projekt során új vendégfogadóteret, múzeumi boltot és kávézót, aromaudvart, játszóteret, beltéri pihenőt és játszósarkot alakítottunk ki.
A projekt kiemelt figyelmet fordít a fogyatékkal élőkre. Az épület látogatóterei mind fizikailag, mind infokommunikációs szempontból akadálymentessé váltak.
A beruházás zárásaként szorosabb turisztikai kapcsolatok létrehozását és fejlesztését tartjuk kiemelt feladatunknak.
A projektről megjelent interneten elérhető cikkek: