Balatoni Múzeum

KÉSŐ RÓMAI ERŐD KESZTHELY-FENÉKPUSZTÁN

A fenékpusztai erőd falai és kerek tornyai egy 15 hektár nagyságú területet ölelnek körül. Eddig három kapuját sikerült feltárni: az északit, a délit és a nyugatit. A negyedik a keleti fal mentén helyezkedhetett el. A kapukat összekötő utak tengelye mentén az erőd belső épületei álltak: a Horreum/gabonatároló (15), Principia/parancsnoki épület (3), Praetorium/parancsnoki lakóépület (4), reprezentációs épületek (A, 4, 23), egyszerű gazdasági és lakóépületek (5-13), valamint fürdőépületek (24-25). A két főút kereszteződésénél egy tetrapylon/diadalív (22) maradványai is előkerültek.

Régészeti kutatások eredményei Keszthely-Fenékpusztán 1879 és 2002 között
(Készítette: Ulrike Grimm, az Universität Leipzig Földrajzi Tanszékének hallgatója)

Geofizikai felmérésekkel sikerült kimutatni, hogy az erőd egész belső területe be volt építve. Az erőd a 4. század második harmadában épült, de hogy pontosan melyik császár uralkodásához köthető, az mind a mai napig vitatott. Az erődöt több támadás érte, a kutatás többnyire az írott forrásokból ismert barbár hadjáratokkal köti össze ezeket. Az erődöt a provincia feladása utáni időkben (5-7. sz.) is használták: egy késő antik kultúrájú, keresztény közösség tagjai. Régészeti leleteik képezik az ún. Keszthely-kultúra alapját. A 7. század 2. harmadától kezdve nincsenek településnyomok az erődben, a 9. században azonban egyes részeit újra használatba vették. Főleg a római korszakot követő változásokat vizsgálta egy német-magyar kutatási program, valamint egy német-magyar ásatás 2009-ben. A projekt eredményei egy új sorozatban – Castellum Pannonicum Pelsonense – jelennek meg.

TEMETKEZÉSEK KESZTHELY-FENÉKPUSZTÁN (4.-9. SZ.)

Az erőd lakossága halottait elsősorban a falakon kívül temette el, de az elmúlt egy és negyed évszázad kutatásai során az erődön belül és az erődtől távolabb is kerültek elő temetők, temetőrészletek.

Temetkezések Keszthely-Fenékpusztán (4.-9. század)
(Készítette: Ulrike Grimm, az Universität Leipzig Földrajzi Tanszékének hallgatója)

Eddig három korszakból kerültek elő temetkezések: a késő római korból (4.-5. század), a kora középkorból (Keszthely-kultúra: 6.-7. század) és a karoling korból (9. század). Alapvető kérdéseként merül fel, hogy az egyes sírcsoportok között lehetett-e kontinuitás, tehát volt-e továbbélés az 5. század közepén túl, vagy bevándorlók kezdtek új életet az erőd falain belül 568 után. Az sem zárható ki azonban, hogy az itt élt népesség kiegészült új bevándorlókkal.

KESZTHELY-KULTÚRA (6.-9. SZ.)

A Keszthely-vidéki nagykiterjedésű népvándorlás kori sírmezők kutatását az 1879-1886 közötti években Lipp Vilmos kezdte el Fenékpusztán, Hévíz-Alsópáhokon, Keszthely-Dobogón és Keszthelyen. Nagyobb ásatásokat ezeken a lelőhelyeken ezt követően csak Kovrig Ilona folytatott 1948-tól 1961-ig. Az ő munkásságuk emelte ki a feledés homályából a Balaton nyugati végében az avar korszak végéig élt színes etnikumú népcsoportot, a „Keszthely-kultúra” népét.

A Keszthely-kultúra temetői
(Készítette: Ulrike Grimm, az Universität Leipzig Földrajzi Tanszékének hallgatója)

A mai kutatás egy késő antik kultúrájú, keresztény közösség régészeti emlékeit nevezi Keszthely-kultúrának, ami elsősorban a női sírok leletei alapján definiálható: jellemzői a kosaras fülbevalók, korongfibulák, karperecek és ruhatűk. A férfi sírokban ritkábban vannak fém viseleti tárgyak, többnyire övgarnitúra részei, valamint kések, de az egykorú avar temetkezésekkel ellentétben fegyvermelléklet nincs a sírokban. További jellemzői a korai korszakban nyugati-germán típusú fibulák (s-, és kengyelfibulák), a késői korszakban avar típusú öntött bronzövgarnitúrák.